Eszterlánc néptánc és népi játékok
„Alapvető emberi jog, hogy minden gyermek megtanulhassa édesanyjának beszédnyelvét. Ugyanez a jog a játék és a tánc esetében is meg kell illesse gyermekeinket.”
Timár Sándor
Intézményünk helyi programja az Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel, kellő lehetőséget tud biztosítani a hagyományok megőrzésére, a népi kultúra ápolására. Olyan környezetet teremtünk gyermekeink számára, melyben a nevelés részeként jelen van a hagyományápolás. Részünkről fontos, hogy tudjunk kultúránkkal azonosulni, ragaszkodjunk népünk múltjához. Ismerjük népszokásaink eredetét, tervezéskor a lakóhelyünkhöz tartozó szokásokat helyezzük előtérbe. Programunkban fontos szerepet, helyet kapnak a jeles napok, mely feldolgozásába, előkészületébe a gyermekeket is bevonjuk, ezek közül néhányat szeretnék kiemelni, mint például Szüret, Márton- nap, Luca, és a Pünkösd.
A foglalkozások menete:
A foglalkozás menete közel azonos, mindig bemelegítő tánccal kezdjük, általa könnyebben sikerül megvalósítani a nyugodt, családias légkört, illetve izmaik bemelegítésére is szolgál. Ezután következik az általános információk/ ismeretek vagy a közelgő ünnepek átbeszélése, ezekhez a témákhoz kapcsoljuk a mondókákat, a változatos ritmusfejlesztőgyakorlatokat. A foglalkozás fő részeként előkerülnek a dalos játékok és a játékos mozdulat (tánclépések) tanítása. Foglalkozásaink nagyon komplexek, jelen van bennük a játék, a néptánc, a népzene és a dramatikusjáték egyaránt.
Kovácsné Tabányi Krisztina
gyermekjáték- és néptánc
oktató óvodapedagógus, fejlesztőpedagógus